Ma (2012. június 4., a trianoni békeszerződés napján) este megnövekszik a felhőzet és nyugaton lehet zápor, zivatar, késő este a középső és a keleti országrészben lehet rövid eső, zápor, esetleg zivatar. Nyugaton és délen lehetnek hevesebb zivatarok.
Holnap reggel 11 °C és 16 °C között lesz a minimum hőmérséklet, délután pedig 17 °C és 22 °C között lesz a maximum hőmérséklet. Reggel még sok lesz a felhő, eső, zápor kialakulhat. Délben azonban elvonulnak az esőfelhők, felszakadozik a felhőzet. Erdélyben még egész nap esős idő lesz. Az északnyugati szél erős, északnyugaton viharossá fokozódik.
Holnapután hajnalban 7 °C és 12 °C között lesz a legalacsonyabb hőmérséklet, délután pedig 16 °C és 21 °C között lesz a legmagasabb hőmérséklet. Nyugat felől megnövekszik a felhőzet, de csak egy-két helyen lehet eső, zápor. A szél mérséklődik.
2012. június 7. hajnalban 9 °C és 14 °C közé hűl le a levegő, délután pedig 19 °C és 24 °C közé melegszik fel a levegő. Főleg északnyugati és északkeleten lehetnek felhős, néhol esős területek. A szél délnyugatira fordul és kissé megélénkül.
2012. június 8. reggel 11 °C és 16 °C között lesz a minimum hőmérséklet, délután pedig 22 °C és 27 °C között lesz a maximum hőmérséklet. Délnyugat felől megnövekszik a felhőzet és estétől egyre többfelé lehet eső, zápor. Nyugaton néhol zivatar is lehet. A szél déliesre fordul és kissé élénk lesz. Nagy lesz a különbség a reggeli és a délutáni hőmérsékletek között!
2012. június 9. hajnalban 14 °C és 19 °C közé hűl le a levegő, délután pedig 23 °C és 28 °C közé melegszik fel a levegő. Az északnyugati szél megerősödik, főleg északnyugaton néhol viharossá fokozódik.
2012. június 10. reggel 12 °C és 17 °C között lesz a minimum hőmérséklet, délután pedig 19 °C és 24 °C között lesz a maximum hőmérséklet. A nyugati szél élénk lesz.
2012. június 11. hajnalban 10 °C és 15 °C között lesz a legalacsonyabb hőmérséklet, délután pedig 16 °C és 21 °C között lesz a legmagasabb hőmérséklet. Mérsékelt lesz a szél.
Legutóbbi hozzászólások