Részleges Holdfogyatkozás lesz 25-én, csütörtökön!

A Hold 19:56 perckor lép a Föld árnyékába (félárnyék), 20:10 perckor lesz legmélyebben, ekkor egy nagyon kicsit ki fog takarni a teljes árnyék is és 20:24 perckor lép ki teljesen a Föld árnyékából. Ajánlott a fotófelszerelést már most előkészíteni!

***** 2012. szeptember *****

2012. szeptember elején folytatódott az augusztusi száraz idő. Bár az első napon éppen egy hidegfront vonult át az ország fölött, a nyugati országrészben okozott jelentős csapadékot, a Duna-Tisza közén viszont csak gyenge záporok alakultak ki.

Ez után 3 napos száraz időszak következett, majd 5-én újabb hidegfront érkezett, amely csak szórványosan okozott kisebb záport, zivatart. Pécel északi peremén gyenge eső esett, a legnagyobb részén azonban csak mennydörgéseket lehetett hallani. Így lakóhelyemre nézve ez a nap is csapadékmentes volt.

Bővebben

***** 2012. augusztus *****

Az első napokban a közelgő szárazság első jelei a levegő nedvességtartalmának lassú csökkenése volt. Augusztus 3-án a Duna-Tisza közén, a Dunántúl délkeleti, illetve az Északi-középhegység és Erdély bizonyos tájain kialakult még zivatar, de Pécelt elkerülték a heves események. Augusztus 5-én a legmagasabb nappali hőmérséklet Budapesten elérte a 36 °C-ot, a Duna-Tisza köze déli részén a 39 °C-ot. Ezek mellett a légkör nedvességtartalmára átmenetileg megemelkedett:

Este ezért Budapest bizonyos részein jégesővel kísért zivatarok alakultak ki este 6 óra körül:

A Velencei-tótól keletre egy hosszú életű nedvesség-összeáramlási zóna jött létre, amelytől helyi jellegű folyamatos heves zivatar alakult ki.

A zivatarfelhő a lemenő Nap fénye visszaverődése miatt Budapestet és környékét sárga fény világította meg:

Az Időkép.hu radarképe a viharról:

A zivatar nagyjából Dabast elérve gyengült el. Pécelen nem okozott csapadékot.

Ez után augusztus 11-ig csendes idő köszöntött be. Augusztus 11-én egy hidegfront okozott kisebb záport:

Ez után hosszú száraz időszak köszöntött be. Augusztus 20. után egy hőhullám érte el az országot. Augusztus 25-én olyan forróság alakult ki az országban, hogy a hőmérő higanyszála bizonyos helyeken ismét elérte a 39 °C-ot. Pécelen 33 °C-ot, Budapest belvárosában 37 °C-ot mértek. Az erős napsütés, és a levegő alacsony nedvességtartalmának hatására a száraz fű Pécelen (és az ország számos pontján) lángra kapott, a sötét színű, napsugárzásnak kitett felületek pedig felhevültek:

Másnap egy hidegfrontból kisebb eső érkezett, ami azonban a vízhiányt nem csillapította:

A hónap végére a hőség mérséklődött, de utolsó napjaiban is maradt a szárazság.

***** 2012. július *****

2012. júliusának elején folytatódott és tovább tetőzött a június végi hőség. A hónap első napjaiban a hőmérő higanyszála odakint az emberi testhőmérsékletnek megfelelő hőmérsékletet (36 °C), vagy még magasabb értékeket mutattak:

Kép
A hőhullám július 5-éig kitartott. Azon az estén azonban villámok jelentek meg Budapest területe fölött:

A zivatar még nem érte el Pécelt, viszont sikerült a fotókból összeállított animációt készíteni a villámcsapásokról:

Július 6-án  este gyenge zivatar vonult át Pécelen keresztül:

Július 7-én, a zivatar után fokozódott a hőség, a lakás belső hőmérséklete 33 °C-ra hevült fel:

Másnap, július 8-án gyenge zivatar vonult el Pécel fölött a késő délutáni órákban, ami csak minimális csapadékot adott.

A hőhullám még 4 napig tombolt. Végül július 11-én egy hidegfront vetett véget a hőségnek. A front elsősorban a nyugati országrészben okozott heves zivatarokat, Pécelt már csak egy gyenge zivatar érte el. Erről a napról komolyabb villámfotó ezért nem készült.
július 15-én, vasárnap hajnalban újabb zivatar érkezett, amiről felvétel nem készült, viszont délután ugyanezen a napon ismételten jött egy zivatar, közepesen erős villámlást-mennydörgést okozva. A közeledő viharról készült videót az alábbi link alatt lehet megtekinteni:


A legelső rokon videóban a zivatar távolodását is meg lehet tekinteni.
A viharról készült további hangfelvételeket a http://www.freesound.org/people/csengeri/sounds/161293/ oldalon lehet meghallgatni.

A 3 átmenetileg csendesebb nap után 19-én újabb hidegfront jött és az északi prszágrészben (továbbá Pécelen is) újabb heves zivatarok alakultak ki, melyben igen látványos villámok csaptak le.

A villámcsapásokról készült hangfelvétel itt hallgatható meg:

http://www.freesound.org/people/csengeri/sounds/161483/

2 órás pihenő után újabb, még látványosabb zivatar érkezett éjfél és éjjel 1 óra között:

Egy közelbe becsapó villám részletét is sikerült megörökíteni:

Maga a villám azonban valószínűleg a kamera irányához képest 120°-os irányban, az épületektől már nem látható helyre csapott be. Ezt sejtetik a távoli épületekről visszaverődő fények. A dombtető mögé csapó villám már jóval messzebb ütött le, távolsága legalább 2-3 km volt.

A lecsapó villámról készült hangfelvétel itt hallgatható meg:

http://www.freesound.org/people/csengeri/sounds/161503/

Az egész viharról készült hangfelvétel itt hallgatható meg:

http://www.freesound.org/people/csengeri/sounds/161504/

Ezek után rövid, csendes időszak jött, majd július 24-étől egy sekély ciklon érkezett az ország fölé, hatására helyi záporok, zivatarok kialakultak. Este több esőfelhő is átvonult Pécel fölött, később Budapest felé ismét lehetett látni villámokat is, fénykép azonban csak kevés készült. A legjobb kép:

https://i2.wp.com/i300.photobucket.com/albums/nn28/Csengeri/2012/July/24July/PICT0210.jpg

http://i300.photobucket.com/albums/nn28/Csengeri/2012/July/24July/PICT0210.jpg

Az erről a zivatarról készült hangfelvétel itt hallgatható meg:

http://www.freesound.org/people/csengeri/sounds/161752/

A legközelebbi zivatar 2 nap múlva érte el Pécelt. A zivatar előzményeként a felhőképeket itt lehet megtekinteni. http://s300.photobucket.com/albums/nn28/Csengeri/2012/July/26july/ A felhők mozgásáról készült videófelvételt itt lehet megtekinteni:

A 16:30 körül kialakult viharról készült videót itt lehet megtekinteni:

A mennydörgésekről készült jó minőségű hangfelvételt itt lehet meghallgatni:

http://www.freesound.org/people/csengeri/sounds/161816/
Július 27-én a felhők ismét eltávolodtak, majd július 29-én egy hidegfront igen heves zivatarokat okozott a nyugati országrészben, Budapesten és környékén, illetve a középső és a keleti országrész túlnyomó részén, többek között Pécelen is. Több helyen fordult elő szélvihar, felhőszakadás, jégeső. Pécelre a vihar látványos felhőzettel és villámokkal érkezett és 3 óra hosszán keresztül tombolt rövid jégesőt is okozva:

 

A zivatarról készült képekből összevágott animáció az alábbi linken érhető el:

A zivatar érkezéséről érkező első videó az alábbi linken érhető el:

További videók a rokon videók között találhatóak.

Hangfelvételek időrendben:

http://www.freesound.org/people/csengeri/sounds/162006/

http://www.freesound.org/people/csengeri/sounds/162005/

http://www.freesound.org/people/csengeri/sounds/162004/

Az idő a következő napokban lecsendesült és fokozatosan egyre szárazabbá vált.

***** 2012. június *****

2012. júniusa átlagos hőmérsékletű, ám egyre csapadékosabb idővel kezdődött. Záporok, zivatarok is kialakultak. A hónap első napján Pécelen egy szivárványt lehetett megfigyelni:

Bővebben

***** 2012. május *****

A május átlagos hőmérsékletű idővel kezdődött. Május 2-án az országban zivatarhajlam kezdődött el. Este gyenge zivatar érkezett Pécelre:

Hangfelvétel a zivatarról:

www.freesound.org/people/csengeri/sounds/154624/

A következő napokban száraz, napos idő vette kezdetét:

A száraz időszaknak 14-én lett vége, ismét esőfelhők lepték el Pécel egét.

A hűvös, nedves időszaknak május 21-én lett vége, amikor is meleg, nedves levegő érkezett az országba, ez kedvezett a zivatarok kialakulásának.

Május 22-én gyenge zápor érte el Pécelt egy haldokló zivatarfelhőből:

Május 23-án este heves zivatar alakult ki Pécelen. A zivatart kisebb záporok előzték meg. Az esőn keresztül világított még a Nap:

A zivatar sejtelmes felhőzettel érkezett:

Később borulás jött Északkelet felől:

Erőteljes villámlás kezdődött, majd az eső elkezdett erőteljesen esni:

A villám becsapott egyszer a közelbe is.

A vihar távolodásával Budapest felé további villámokat lehetett megfigyelni:

https://i2.wp.com/i300.photobucket.com/albums/nn28/Csengeri/2012/May/may23/PICT0020.jpg

http://i300.photobucket.com/albums/nn28/Csengeri/2012/May/may23/PICT0020.jpg

Hangfelvétel a viharról:

http://www.freesound.org/people/csengeri/sounds/156415/

Videók:

Május 24-én is kialakult zivatar Pécel környezetében, azonban az dél felé távolodott el.

Ideiglenesen szárazabbá vált az idő, majd május 28-án újabb zivatar alakult ki Budapest fölött:

A zivatarok megszűnése után a hónap utolsó napjaiban átlagos hőmérsékletű, kissé szárazabb időszak vette kezdetét.

***** 2012. április *****

Április a márciusban megszokotthoz hasonló hűvös és száraz idővel kezdődött. Később a hónap első napjaiban (4., 5. körül) felmelegedés kezdődött. A gyümölcsfák egyre gyorsabban bontották ki virágaikat.

Április 6-án melegfront és esőfelhők érkeztek Magyarországra, Pécel környékére is. Néhol zivatar is kialakult.

Április 7-e esős nap volt, Péceltől 20 km-re délre is kialakult egy gyenge zivatar, azonban a dörgések nagyon halkak voltak, a villámlást még nem lehetett látni. Április 8-án drasztikus lehűlést okozott egy hidegfront, amely után 10-e körül (húsvét után egy nappal) talajmenti fagyok is kialakultak. Az olyan korán virágzó fák gyümölcseinek a fele, mint pl. a barack, sok helyen lefagyott ezen a napon.

Húsvét hetének végén újabb melegfront és esők érkeztek az országba. Lassú melegedés kezdődött. 20-a után a hőmérséklet ismét a hónapnak megfelelő, 20 °C körüli értékeket mutatott.

24-én egy hidegfront érte el az országot. Több helyen okozott záport, zivatart. Pécelen nem alakult ki villámlással és mennydörgéssel járó vihar, csak gyenge zápor.

A hónap végén (29. körül) oly mértékben melegedett fel az idő, hogy a hőmérséklet néhol a 30 °C-ot is meghaladta. Utána azonban hidegfront érkezett és a hónap utolsó napjára visszatért a normális hőmérsékletű idő.

***** 2012. március *****

2012. március időjárására alapvetően a száraz, eseménytelen időjárás volt a jellemző. Eleinte inkább az átlagosnál kicsit hűvösebb, a hónap legnagyobb részében inkább az átlagosnál melegebb időjárás volt a jellemző.

Pécelen a hónapban az összes eső talán a reggeli rétegfelhőkből csepegett. Az északnyugati országrész kivételével a többi országrészben sem volt ez másképp.

A hónap végére a fokozatosan enyhülő időben a korán élő gyümölcsfák virágai (mint pl. a barackfa) is kinyílottak.

Még a hónap végén sem gondolta senki sem előre, hogy a következő időszakban terményüknek éppen ez lesz a veszte!

***** 2012. február *****

A januárban megszokott átlagosnál enyhébb és viszonylag száraz időt most csapadékosabb és rendkívül hideg időszak követte. A hónap második napján a közeledő mediterrán ciklon hatására már megjelent a Hold körül a magasszintű felhők benyomulása következtében a jellegzetes halványan fénylő kör alakú tükröződés.

Február 3-án és 4-én kiadós mennyiségű, több tíz centiméter vastag hó zúdult le az ország nagy részére, aminek a -20 °C közeli hőmérsékletekben a töredéke sem olvadt meg.

Melegfront és enyhülés február 11. táján kezdődött. Viszont ez sem tartott sokáig, mert 3-4 nappal később újabb ciklonok és hidegfrontok okoztak lehűlést és havazást.

A hónap utolsó 4 napjában enyhébb és szárazabb lett az idő és a hó is fokozatosan elolvadt.

 

 

 

***** 2012. január *****

2012. januárjának első napjaiban nem volt hó, és a csapadékmentes, enyhe időjárás gyakorlatilag 10-éig kitartott.

10-e körül gyenge havazás volt, ami után melegfront jött. Így a hó másnapra elolvadt.

Január 13-án a szokatlanul enyhe időjárás mellé záporok, zivatarok alakultak ki, amiket jégdara kísért.

Január második felében ismét száraz és enyhe időjárás érkezett. Csupán az 1-2 hidegfront által keltett erős északi szél tette változatossá az időjárást.

Követem

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 399 követőhöz