Időjárás-előrejelzés: eső és lehűlés

2010. november 21-e van. Az elmúlt napokban jórészt napos idő volt, kivéve azt a 2-3 napot, amikor ködös, borult idő volt szitáló esővel. A következő napokban vajon megváltozik-e ez a tendencia?

A válasz az, hogy igen, egyre hűvösebb lesz, ahogy az végülis november végén el is várható. Ma éjszaka 2 °C és 7 °C között lesz a hőmérséklet, csapadék nem várható, ám köd többfelé képződhet. A nyugati országrészben már eshet az eső. Napközben nyugat felől tovább terjed a felhőzet kelet felé, és a középső országrészben jelentős eső valószínű 7 °C és 12 °C közötti maximumhőmérséklet mellett.A keleti szél megélénkül.

Hétfő éjszaka a keleti országrészben is elered az eső, viszont reggelre a csapadékfelhőzet feloszlik. Reggel többnyire 1 °C és 6 °C között lesz a hőmérséklet, a keleti országrészben melegebb is lehet.

Kedden csapadék elvétve várható, a maximumhőmérséklet 5 °C és 10 °C között lesz. Napos, friss idő várható, de a nyugat-északnyugati szél megélénkül.

Szerdán hajnalban már fagyni fog, – 2°C és 3 °C között, napközben 2 °C és 7 °C között lesz a csúcshőmérséklet. Csapadék nem valószínű. A szél mérséklődik.

Csütörtök hajnalban – 4 °C és 1 °C között, napközben 1 °C és 6 °C között lesz a hőmérséklet. Délelőtt még sütni fog a nap, de délutánra az ég beborulhat. Ezen a napon fog valószínűleg leesni az első hó. Pénteken ehhez hasonló idő várható.

Szombaton újabb csapadék mező éri el Magyarországot, bizonytalan lesz csapadék halmazállapota, a minimum- és a maximumhőmérséklet kissé emelkedni fog.

Névjegy csengeri
I love thunderstorms, lightning photography, interested in physics, paranormal things (ghosts), I like simulating explosions, clouds and smokes on computer. I like watching and making videos and upload them to Youtube. -------------------------- Szeretem a viharokat, villámokat fotózni, érdekel a fizika, parajelenségek (szellemek), szeretek robbanásokat, felhőket és füstöt utánozni a számítógépen. Szeretek videókat nézni és készíteni, feltölteni azokat a Youtube-ra.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: